A fővároshoz – és több más nagyobb településhez hasonlóan – a XI. kerületben is zajlik a DK–Momentum ütközet. Újbudán két időközi önkormányzati választást is tartanak a közeljövőben – a pontos időpont még nem ismert –, miután Orosz Anna alpolgármester és Bedő Dávid önkormányzati képviselő, akik 2019-ben egyéni választókerületben nyertek mandátumot, is bekerültek a parlamentbe. Mindkét politikus momentumos, így logikusnak tűnt, hogy közös ellenzéki indulás esetén újra a lila pártiak állítsanak képviselőjelöltet. Ám a Gyurcsány-párt bejelentkezett legalább az egyik helyre, mondván, Bedő a közös ellenzéki listának köszönhetően lett honatya, ezért cserébe jár ez nekik, egyébként is ők a legerősebbek a balliberális térfélen.
Gy. Németh és Molnár kapitulált az előválasztáson
A DK ugyanis nagyon el szeretné kerülni, hogy Budapest legnépesebb kerülete momentumos fellegvár legyen,
főleg azok után, hogy az előválasztáson Újbuda mindkét egyéni választókerületében a lila pártiak, Orosz Anna és Tóth Endre nyertek a DK-sok ellen – és később be is jutottak az Országgyűlésbe –, ami érzékeny veszteség volt Gyurcsányéknak; különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy két ismert, veterán politikusuknak, Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettesnek, illetve a kerület korábbi polgármesterének, az MSZP-ből átigazolt Molnár Gyulának kellett kapitulálnia.
Jelenleg mindkét pártnak öt-öt képviselője ül benn a képviselő-testületben, s a momentumosok sikere esetén ez az arány nem változna, egy DK-s induló győzelme esetén pedig meglenne a számbeli fölényük is. Ezt támogatták egyébként a szintén öt önkormányzati politikust adó szocialisták is, hiszen ezzel ők lennének a második legerősebb frakció.
Korábban úgy tűnt, a Momentum átverte a többieken az akaratát, hogy mindkét körzetben ők állítsanak jelöltet, ám szerdán a Fővárosi Közgyűlés elmaradása után
azt nyilatkozta Soproni Tamás, a Momentum fővárosi frakcióvezetője, hogy a DK még nem adta fel a tervét.
Eredetileg az a kompromisszum született a két párt között, hogy a lilapárti Lados Tamás – ő indulna Bedő Dávid helyén – megválasztása esetén sem lehetne társadalmi megbízatású alpolgármester, amit pedig nagyon szeretne. Lados egyébként a Momentum újbudai elnöke, és – miközben Orosz Anna alpolgármester kabinetjéhez tartozott – Nagy Zoltánnak, a Transparency International Magyarország kuratóriumi elnökének a munkatársa. Nagy átláthatósági biztosként dolgozott az önkormányzatban, de hogy pontosan mit csinált, azt nem nagyon tudják a képviselők, mert eddig egyetlen írásos anyagot sem tett le eléjük. Amikor a kormánypárti képviselők be akarták számoltatni, akkor ezt a balliberális többség leszavazta.